Meg is érkeztem a prológussal, remélem mindenkinek elnyeri a tetszését! Minden véleményt szívesen fogadok, írhattok nyugodtan!
Jó olvasást!
xxRowena
A ablak kivágódik, a függöny vékony anyagával a süvítő szél vad játékba kezd. Lépteket hallok, a fölöttem ágaskodó lámpa fénye vad villódzással tölti be a szobát. A szívem heveseket dobban, az egész testem remeg a félelemtől. Lépcső nyikorgás, a léptek közelednek. Pillanatról pillanatra minden egyre hangosabb, a fejem szétszakad, látásom homályosodik a könnyektől. Az ideg felemészt, a talaj szinte megnyílik alattam, lábaim felmondják a szolgálatot. Meggyötörten rogyok le a földre, mélyeket sóhajtva a kezemet a felhúzott térdem köré fonom. Közvetlen magam előtt hallom az utolsó léptet, tekintetemet lassan, megfontoltam emelem föl, miközben ajkaim rettegéssel telt nyögések hagyják el. Egy sötét alak rajzolódik szemem világa előtt, érzem ahogy a vér megfagy az ereimben, szívritmusom kizökken a helyéről. Eltorzult arccal meredek előre, kezem remeg, szívem fél. Hasam görcsbe rándul, összerezzenek, s a következő pillanatban hatalmas sikításban török ki. Hangom átjárja az egész házat, vízhangként terjed mindenfelé torkom fülsüketítő játéka. Másodpercek töredéke alatt történik minden, a levegőhiányt már nem bírom sokáig, kimerült arcom az ölembe temetve kezdek zokogni. Mellkasom intenzíven jár fel-le, ujjperceim elfehéredtek ökölbe szorult kezemtől. Íriszeimet kitágítva pásztázom a földet, fel sem fogom az előbbiket. Izzadt, nedves hajam fáradtan hullik lefelé, szűnni nem akaró, rekedtes lihegésem fölött. Pilláim nehezednek, érzem, hogy gyengülök. Apránként minden elsötétül, sós könnyektől áztatott merev arcvonásaim ellazulnak, az édes álom óvatosan ragad el magával, ahogyan hangtalanul dőlök el a hideg parkettán.
